Meghívó szövegek

  • 41.
    Szeretnénk értesíteni benneteket, kik e meghívót kezetekbe veszitek,
    hogy a nagyvilágban bolyongó két magányos szív végre egymásra lelt.
    Az út, mely idáig vezetett, rögös volt ugyan, de kitartásunk gyümölcseként megházasodunk boldogan.
    E számunkra oly fontos esemény boldog pillanatait szeretnénk megosztani veletek,
    így szeretettel várunk 2021. augusztus 22-én 17 órakor a II. kerületi polgármesteri hivatal
    házasságkötő termében tartandó esküvőnkön.

  • 21.
    Kedves Családunk és Barátaink!
    Szeretettel meghívunk, hogy velünk örüljetek, mikor
    2021. augusztus 22-én, 16 órakor
    a berceli polgármesteri hivatal házasságkötő termében,
    majd a római katolikus templomban végleg összekötjük életünket.
    Közös életünk első óráit töltsétek velünk a Központi étteremben
    egy vacsorával egybekötött mulatozáson.

  • 40.
    Ezúton értesítünk mindenkit, hogy 2021. augusztus 22-én 17 órakor
    a Vár házasságkötő termében hivatalosan is összekötjük életünket.
    Kérjük tiszteljenek meg bennünket jelenlétükkel e szertartáson,
    majd az azt követő ünnepi vacsorán is.

  • 28.
    Itt van, eljött végre a nagy nap
    mikor szív a szívnek hűséget fogad.
    Legyenek hát tanúi ezen eseménynek,
    s jelenlétükkel tiszteljenek meg bennünket.
    Éva és Ádám
    2021. augusztus 22-én, 17 órakor fogadunk egymásnak örök hűséget
    a pilisi vár házasságkötő termében.
    Szeretettel várjuk ezen eseményre, majd az ezt követő ünnepi vacsorára.

  • 33.
    Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, legyen velünk életünk legszebb napján
    2021. augusztus 22-én, 17 órakor a Vár házasságkötő termében,
    ahol örök hűséget fogadunk egymásnak.
    A szertartásokat követően koccintsanak és mulassanak velünk a Központi étteremben.

  • 34.
    Örömmel tudatjuk, hogy megszületett döntésünk, miszerint szerelmünket és együttélésünket házassággal pecsételjük meg.
    Szeretettel meghívjuk Önöket, hogy vegyenek részt ezeken az ünnepélyes pillanatokon
    2021. augusztus 22-én 17 órakor a Várkápolnában.
    Ezt követően a Balassa étteremben vacsora vár bennünket,
    ahol zeneszó mellett szeretnénk minden szerettünkkel együtt mulatni.
    Megjelenésükre feltétlenül számítunk!

  • 20.
    Nemsokára eljön a Nagy Nap, mikor mindazok előtt,
    akik fontosak életünkben, örök hűséget fogadunk egymásnak.
    Így hát szeretettel meghívunk családoddal együtt
    2021. augusztus 22-én 17 órakor a siklósi vár házasságkötő termében
    tartandó esküvőnkre, majd az azt követő ünnepi vacsorára,
    hogy velünk ünnepeljétek ezt a kezdetektől fogva várt eseményt.

  • 38.
    Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk vadházasságunknak, és
    2021. augusztus 22-én 17 órakor az általános várakozásnak és a fokozódó nemzetközi helyzetnek megfelelően
    a Vár házasságkötő termében örök hűséget fogadunk egymásnak.
    Az ég áldását kérjük 18 órakor a katolikus templomban, majd jó szokásunkhoz híven
    féktelen mulatozásba kezdünk, ahol szintén számítunk rátok.
    Díszszemle és sortűz nem, de kaja talán lesz.

  • 12.
    Miután meggyőződtünk arról, hogy nekünk együtt a legjobb,
    a sikeres folytatás érdekében 2021. augusztus 22-én összeházasodunk.
    Reméljük, hogy velünk osztozol e nagy nap örömeiben és megtisztelsz minket
    jelenléteddel a ceremónián, majd az azt követő dínom-dánomon.

    Program:
    - Vendégfogadás 15.00 órától a Budapest étteremben
    - Polgári esküvő: 16.30-kor az érdi Városháza dísztermében
    - Templomi esküvő: 17.30-kor a Szent Péter templomban.

    Visszajelzést kérünk a 72/123-456-os számra.

  • 36.
    Örömmel értesítjük, hogy minden bátorságunkat összeszedve
    2021. augusztus 22-én házasságot kötünk.
    Szeretnénk, ha Önök is osztoznának velünk e nap örömeiben,
    ezért szeretettel várjuk 17 órakor a Vár házasságkötő termében,
    és a katolikus templomban tartandó esküvőnkre, valamint az azt követő ünnepi vacsorára.

  • 35.
    Örömmel tudatjuk, hogy megtaláltuk az igazit.
    Kedves rokonaink és barátaink társaságában szeretnénk megünnepelni a nagy napot,
    amelyen összekötjük életünket. Ezért szeretettel várjuk Önt és kedves családját
    2021. augusztus 22-én 16 órakor a Vár házasságkötő termébe,
    és az azt követő vacsorára.

  • 22.
    Vannak olyan pillanatok, amikor arra gondolunk
    bárcsak az egész világ osztozna örömünkben.
    Mi ennél szûkebb körre gondoltunk...
    2021. augusztus 22-én, délután 3 órakor
    a budai templomban házasságot kötünk.
    Fogadalmunkon rokonként, barátként, ismerősként kérjük,
    tiszteljetek meg jelenlétetekkel, legyetek tanúi döntésünknek.

  • Következő oldal